Anyák napja után, gyermeknap előtt fordítsunk egy kis figyelmet gyermekeink boldogságára is, hiszen ha ma megfelelően válogatjuk meg szavainkat, sok későbbi kudarctól kímélhetjük meg őket!
Általánosságban az a nézet, hogy a hipnózishoz egy megváltozott tudatállapot elérése szükséges. Ezt azonban a tudósok már megcáfolták. Csak a tudatalatti tanulás bizonyos formáihoz szükséges ilyen állapot. A valóságban az emberi agy éber állapotban is programozható, anélkül hogy az illető azt észlelné.- írja a szerző.
A gyermek agya tele van kérdésekkel: Ki vagyok én? Milyen ember vagyok? Hová tartozok?
Keresik az egyéniségüket, ezért különös figyelmet fordítanak a "Te.... vagy."-típusú mondatokra. Ezek a mondatok a tudatra és a tudatalattira egyaránt hatnak. Minden csak azon múlik, hogyan fogalmazzuk meg a mondanivalónkat.
Mondhatjuk például azt: "Haragszom rád és azt akarom, hogy most azonnal pakolj össze a szobádban!". Ha így teszünk, akkor nem kell félnünk attól, hogy hosszabb távon valamilyen negatív hatással lesz a gyerekre.
Ha azonban azt mondjuk:"Te kis lusta semmirekellő, soha nem fogsz ránk hallgatni!", és ezt minden konfliktus alkalmával elismételjük, akkor ne csodálkozzunk az eredményen.
Sokan felnőtt korukban sem mernek egy állást megpályázni, mert "nem elég jók" hozzá, vagy ugyanazt a hibát követik el, mert "túl hülyének" tartják magukat. Ezeket a szavakat abban a korban töltötték be tudatukba, amikor valóságtartalmukat még nem tudták ellenőrizni.
Az emlékezet pedig soha nem felejt. Ezt az 50-es évek horrorfilmekbe illő agyműtétei is igazolják.
Ebben az időben a tudósok új módszerekkel próbáltak segíteni az epilepsziában szenvedőkön. Még nem voltak olyan gyógyszerek, mint napjainkban, és egy Penfield nevű orvos műtét által próbált enyhülést hozni. Az agy felszínén apró vágásokkal sikerült elérnie, hogy az "elektromos viharok" megszűntek, vagy legalábbis enyhültek.
A műtétben az volt a horrorszerű, hogy altatás nélkül, helyi érzéstelenítéssel hajtották végre, azért, hogy a folyamatokat ellenőrzés alatt tudják tartani.
A műtét alatt azonban meglepő dolgokat éltek át a betegek. Amikor az orvos mikroszondája az agyfelszín egy bizonyos területét megérintette, a pácienseket elárasztották az emlékek: a moziban ültek és érezték a furcsa szaghatásokat, a bosszúságot az előttük ülő magasra tupírozott frizurája miatt. Ha egy másik területet érintett meg az orvos, akkor pedig látták a 4. születésnapjukat. Mindezt úgy élték át, hogy teljesen tudatuknál voltak.
A későbbi kutatások megerősítik ezt a felfedezést: Agyunk MINDEN egyes szót, MINDEN egyes hangot, MINDEN egyes pillanatot tárol. Ha nem is emlékszünk mindenre, de agyunk felszínébe egész életünk bevésődött.
Már csak ezért is érdemes megválogatni szavainkat.
De hogyan jutnak el a szavak tudatunkig?
A kutatók felfedezték, hogy 2-féle módon hallunk: Hallószervünk érzékel minden hangot, de figyelmünk határozza meg, hogy mit veszünk ebből észre. Tudatalatt azonban minden beszélgetést észlelünk és az agyban egy "kapcsoló központ" engedi át a hallottakat aszerint, hogy egy bizonyos kulcsszó elhangzik-e benne.
Mi köze mindennek gyerekeinkhez? Vajon hányszor beszélgettünk már azt feltételezve, hogy a gyerekek nem figyelnek ránk? És emlékezzünk rá, milyen jó a hallásuk! (A csokipapír zörgését ugye 50 méter távolságból is meghallják.:-))
Ezt arra használhatjuk, hogy elmondjuk másnak, mi tetszik nekünk gyerekeinkben, mindezt utódaink hallótávolságán belül.
A kutatók azt is felfedezték, hogy egy üzenetet akkor lehet a legjobban egy személy tudatába bevinni, ha bizonyos megerősítő jelek kísérik.
Ha valaki azt mondja nekünk: Idegesítő vagy!, akkor elbizonytalanodunk. Ha mindehhez a hangját is felemeli és fenyegető mozdulatokat tesz felénk, akkor kellemetlenül érezzük magunkat. Ha pedig az illető 3-szor akkora, mint mi és ráadásul rokonunk, sőt a jóllétünk is tőle függ, akkor ezt az eseményt az életben nem fogjuk elfelejteni.
Alapvetően nem negatív, ha kimutatjuk bosszúságunkat, haragunkat gyermekeink jelenlétében. Sőt, a gyerekeknek meg kell tanulni, hogy szüleik is mérgesek, hangosak lehetnek. Baj csak akkor van, ha a pozitív üzeneteinket halvány dícséret formájában fejezzük ki, majd kirohanásunk alkalmával, megerősítő jelekkel kísérve, legdrágább kincsünket olyan szavakkal illetjük, amit soha senkinek nem mondanánk:
"Bárcsak meg se születtél volna!"
"Buta, ostoba gyerek vagy!"
"Sírba viszel!"
"Meg tudnálak fojtani!"
A gyerek ebből arra a következtetésre jut: "Szóval ez az, amit mama és papa rólam gondol!"
Szinte mindegyik gyereket szívből szeretik, de sok gyerek nem is tud erről. Hány felnőtt hal meg azzal a meggyőződéssel, hogy szülei számára csak terhet és csalódást jelentett! A családterápiában az a legmegrendítőbb pillanat, amikor sikerül ezt a félreértést tisztázni.
Fontos, hogy gyermekeink az élet válságai, nehézségei közepette is tudják: "Bármi is történjen, te mindig különleges és fontos vagy számunkra. Tudjuk, hogy minden rendben van veled."
Minden azon múlik tehát, hogyan mondjuk. A pozitív megfogalmazás gyermekeinket öntudatosabbá teszi.
Hogy milyen erőteljes hatással bírnak szavaink gyerekeinkre, azt végezetül a következő megtörtént eset mutatja be:
Egy gyermeknek kivették a manduláját, majd műtét után visszavitték a kórházi szobájába, a vérzés azonban nem akart elmúlni. A doktornő egy sugallat hatására megkérdezte, mi történt a műtét alatt. A személyzet elmondta, hogy éppen egy előző műtétről beszéltek: egy idős hölgyet gégerákkal operáltak.
"És miről beszélgettek?" -kérdezte a doktornő.
"Arról, hogy a hölgynek nincs sok esélye az életben maradásra, mert a rák már elterjedt."
A doktornő gyorsan visszavitette a gyereket a műtőbe és a következőket mondatta a nővérekkel:
"Nézzetek ide! Milyen egészségesnek látszik ez a gyerek! Teljesen más, mint az idős hölgy, akit előtte operáltunk."
" A gyereknek tényleg egészséges a torka."
"Biztosan hamarosan rendbejön és újra játszhat a barátnőivel."
A vérzés valóban elállt, a gyermek felébredt a narkózisból és másnap hazamehetett.
A következő részben arról lesz szó, mire van még szükségük gyerekeinknek a boldogsághoz.
