Létezik egy régi szufi történet, melyben a vak céltalanul tévelygett az erdőben. Hirtelen megbotlott valamiben és elvágódott. Ahogy tapogatózott a földön, észre vette, hogy egy emberben botlott meg, aki a földön kuporgott. Ez a férfi béna volt, nem tudott járni.
Egymással beszédbe elegyedtek és panaszkodni kezdtek nehéz sorsukra.
"Amióta csak emlékezni tudok, ebben az erdőben bolyongok és nem találok ki innen, mert nem látok." - mondta a vak.
A béna így szólt: " Amióta csak emlékezni tudok, itt fekszek a földön és nem jutok ki az erdőből, mert nem tudok felállni."
Miközben beszélgettek, a béna egyszer csak felkiáltott:
"Megvan! Te felveszel engem a hátadra és én mondom neked merre menjünk! Együtt ki fogunk találni az erdőből!"
A régi történetíró elmondása szerint a vak a racionalitást, a béna pedig az intuíciót jelképezi. Mi is csak akkor találunk ki az erdőből, ha megtanuljuk a kettőt összehozni.
Peter M. Senge: Die fünfte Disziplin c. könyve alapján.
A Vonzás Törvénye, pozitív pszichológia, inspiráló gondolatok segítségével a boldog, sikeres, egészséges, gazdag életért
vasárnap, június 23
hétfő, június 10
A világ legszegényebb miniszterelnöke
A képen lévő urat valószínűleg nagyon kevesen ismerik, pedig embersége, önezetlensége, népe iránti tisztelete és segítőkészsége példa értékű. Ő José Mujica, Uruguay államfője.
A dél-amerikai ország miniszterelnöke havi 9600 Eurónak megfelelő fizetésének 90 %-át szociális intézményeknek adományozza. Azt vallja a 78 éves elnök, hogy neki havi 900 Euró elég a megélhetéshez.
"El Pepe", ahogy őt honfitársai szeretetteljesen nevezik, Montevideo melletti kis gazdabirtokán él. A drága nyári rezidenciát, ami eredetileg kijárna neki, eladatta és az árából lakásokat és egy iskolát építtetett a szegény családoknak.
"Nekem elég az, amim van, többre nincs szükségem. A legtöbb honfitársamnak ennél sokkal kevesebből kell kijönnie."- mondja az egykori virágtermesztő.
Mujica vezetése alatt az utóbbi 3 évben Uruguayban szociális és gazdasági fellendülés zajlott le. A korrupció rohamosan lecsökkent. A nép imádja az egykori lázadót, aki 14 évig börtönben ült, akit megkínoztak, kétszer is meglőttek.
További nagy figyelmet keltett 2012-es beszéde Brazíliában a Rio+20 csúcskonferencián: "Nem az a szegény, akinek kevés van. Igazán szegény az, aki mindig, vég nélkül egyre többet és többet és többet akar."- mondta Mujica.
Forrás és fotó: t-online.de
péntek, május 17
Félsz az elutasítástól, kritikától?
Brian Tracy üzenete
Tudtad, hogy életedben a legnagyobb stresszt az elutasítástól és kritikától való félelem okozza? Ez az elutasítástól való félelem a főnököd vagy más személyek jóváhagyása vagy helytelenítése miatti túlzott aggódásban mutatkozik meg. Az elutasítástól való félelmet gyakran korai gyerekkorban tanuljuk annak eredményeként, ha a szülő a pszichológusok által úgy nevezett "feltételes szeretetet" ad. Megtapasztaltad már ezt a félelmet?
Emelkedj a jóváhagyás szükséglete fölé!
Sok szülő elkövette azt a hibát, hogy csak akkor adott szeretetet, jóváhagyást gyermekének, ha azok azt tették, amit a szülők akartak, hogy tegyenek. Az a gyerek, amelyik ebben a feltételes szeretetben nő fel, egész életében mások feltétlen jóváhagyását fogja keresni. Amikor a gyermek felnőtt lesz, jóváhagyás iránti igénye a szülőkről a munkahelyre, a főnökre tevődik át. A felnőtt munkavállaló minden gondolatát a főnök véleménye tölti ki. Ez később egy meg nem határozott magas szintnek való rögeszmés megfelelési kényszerhez vezet.
Kerüld el az "A típusú viselkedést"!
Két San Francisco-i szívspecialista, Dr. Rosenman és Friedman ezt a teljesítmény megszállottságot "A típusú viselkedésnek" definiálták.
A szakértők szerint a férfiak 60%-a és a nők 30%-a így viselkedik.
Ne égesd ki magad!
Az A típusú viselkedésnek enyhébb és extrém formái is léteznek. Az úgynevezett "Igazi A típusok" olyan nyomás alá helyezik magukat azért, hogy főnöküknek kedvére tegyenek, hogy ezáltal saját maguk kiégnek. Gyakran szívinfarktusban halnak meg 55 éves koruk előtt. Ezt az A típusú viselkedés, amit a gyerekkori feltételes szeretet váltott ki, nagyon komoly stresszel kapcsolatos fenomén az amerikai munkahelyeken.
Gyakorlatok
Íme két dolog, amit azonnal megtehetsz, hogy kezelni tudd elutasítástól, kritikától, helytelenítéstől való félelmedet.
Először is vedd észre és fogadd el, hogy mások véleménye nem annyira fontos, hogy emiatt ideges, boldogtalan vagy túlaggódó légy.
Még akkor is ha egyáltalán nem kedvelnek, annak semmi köze a te személyes értékedhez, fontosságodhoz.
Másodszor pedig utasítsd el azon aggodalmadat, hogy szerinted mások mit gondolnak rólad. A valóság az, hogy a legtöbben egyáltalán nem gondolnak rád.
Lazulj el és élj tovább!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


