Notker Wolf püspökprímás üzenete
"Sokan, akik szüleiktől nem kaptak elég figyelmességet, egész életükben önmagukat keresik."
Így fogalmaztam egy könyvben és ezzel kapcsolatban fordult hozzám egy hölgy: "Hogyan lehet ezt a keresést befejezni? Egy egyszerű válasz sokaknak segíthetne."
Nem tudom, hogy a válaszom egyszerű-e, de legalább van válaszom. Két mondatban úgy foglalnám össze: Ne lázadj teljes elkeseredettséggel a sorsod ellen! És: Ne hasonlítgasd kényszeresen önmagad másokkal!
Mit értek ezalatt? Először is: A múltunkon semmit sem lehet változtatni. Az a szeretet, melyet a szüleimtől nem kaptam meg, mindig hiányozni fog. Mint ahogy az a láb is mindig hiányozni fog, melyet egy baleset után amputáltak. Egész életemben hibáztathatnám sorsomat. Szidhatnám állandóan érzéketlen szüleimet. Átkozhatnám az órát, melyben egy baleset a lábamat szétzúzta. De pont ez lenne a legnagyobb hiba. Amíg ugyanis sorsom ellen küzdök, addig fog lelkemben fúrni. Mint egy fájdalmas idegen test.
Csak egyetlen kiút van ebből a szétszakítottságból: megbékélni sorsunkkal. Felhagyni azzal, hogy az idegen, nyugtalanító, fájó valamit olyasminek tekintsük, ami nem hozzánk tartozik. Az ellenkezője a helyes: Öleld át azt, ami kínoz! Fogadd be, ami félelmet okoz! - mint Jézus Krisztus, aki tárt karokkal áll és befogadja azokat, kiket az emberiség elutasít.
Nem elutasítással, eltaszítással találjuk meg önmagunkat, hanem elfogadással, integrálással. Ezért tanácsolják a modern terapeuták még súlyos depressziós betegeknek is, hogy betegségüket régi jóbarátként kezeljék. Nagyon nehéz, de könnyebb lehet, ha nem hasonlítjuk magunkat másokhoz. Bármi is hiányzik, minden embernek mégis megvan a maga értéke, mindenki egyedi és konkurencia nélküli.
Ez is egy keresztény meggyőződés.
Isten áldja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése