A fájdalom is hozzánk tartozik

Notker Wolf püspökprímás üzenete

"Sokan, akik szüleiktől nem kaptak elég figyelmességet, egész életükben önmagukat keresik."
Így fogalmaztam egy könyvben és ezzel kapcsolatban fordult hozzám egy hölgy: "Hogyan lehet ezt a keresést befejezni? Egy egyszerű válasz sokaknak segíthetne."
Nem tudom, hogy a válaszom egyszerű-e, de legalább van válaszom. Két mondatban úgy foglalnám össze: Ne lázadj teljes elkeseredettséggel a sorsod ellen! És: Ne hasonlítgasd kényszeresen önmagad másokkal!

Mit értek ezalatt? Először is: A múltunkon semmit sem lehet változtatni. Az a szeretet, melyet a szüleimtől nem kaptam meg, mindig hiányozni fog. Mint ahogy az a láb is mindig hiányozni fog, melyet egy baleset után amputáltak. Egész életemben hibáztathatnám sorsomat. Szidhatnám állandóan érzéketlen szüleimet. Átkozhatnám az órát, melyben egy baleset a lábamat szétzúzta. De pont ez lenne a legnagyobb hiba. Amíg ugyanis sorsom ellen küzdök, addig fog lelkemben fúrni. Mint egy fájdalmas idegen test.

Csak egyetlen kiút van ebből a szétszakítottságból: megbékélni sorsunkkal. Felhagyni azzal, hogy az idegen, nyugtalanító, fájó valamit olyasminek tekintsük, ami nem hozzánk tartozik. Az ellenkezője a helyes: Öleld át azt, ami kínoz! Fogadd be, ami félelmet okoz! - mint Jézus Krisztus, aki tárt karokkal áll és befogadja azokat, kiket az emberiség elutasít.

Nem elutasítással, eltaszítással találjuk meg önmagunkat, hanem elfogadással, integrálással. Ezért tanácsolják a modern terapeuták még súlyos depressziós betegeknek is, hogy betegségüket régi jóbarátként kezeljék. Nagyon nehéz, de könnyebb lehet, ha nem hasonlítjuk magunkat másokhoz. Bármi is hiányzik, minden embernek mégis megvan a maga értéke, mindenki egyedi és konkurencia nélküli.
Ez is egy keresztény meggyőződés.

Isten áldja!

Hogyan változtassuk meg a valóságot

    Csakis akkor szenvedünk, amikor elhiszünk egy olyan gondolatot, mely azzal "ami van" vitába száll. Ha elménk teljesen tiszta, akkor "ami van", azt fogadjuk el ebben a pillanatban.

Ha azt akarod, hogy a valóság ne az legyen, "ami van", akkor az olyan, mintha a macskádat meg akarnád tanítani ugatni. Próbálkozhatsz kitartóan és a végén a macska felnéz majd rád és azt mondja: miaú. Legalább ennyire ostoba azt akarni, hogy a valóság más legyen, mint amilyen ebben a pillanatban. Egész életedet azzal töltheted, hogy ugatni tanítod a macskádat - nem fog sikerülni.

Ennek ellenére, ha odafigyelsz szavaidra, hányszor vannak minden nap ilyen gondolataid? Kellett volna... Lett volna... Bárcsak a férjem/feleségem/szomszédom.... volna.

Ezekkel a gondolatokkal azt akarjuk, hogy a valóság más legyen. És itt a lényeg. Az összes stressz, amit érzel, azért van, mert vitába szállsz azzal, "ami van".

Erre azt szokták nekem válaszolni, hogy "Ha egyszerűen elfogadom a valóságot, akkor passzívvá válok és semmi sem fog változni." Én ilyenkor válaszul egy kérdést teszek fel: Melyik állításnak van több értelme?
"Bárcsak ne veszítettem volna el azt a pénzt!" vagy "Mit tehetek azért, hogy növeljem a bevételem?"

Ha elfogadod azt, "ami van", az nem jelenti azt, hogy megbocsátod vagy jóváhagyod a helyzet milyenségét. Csak annyit jelent, hogy felhagysz minden ellenállással és belső küzdelemmel, ami azáltal keletkezik ha azt kívánod, bárcsak más lenne. Senki sem akarja elveszíteni a pénzét, vagy hogy a gyereke beteg legyen vagy autóbalesetet szenvedjen. Amennyiben ez mégis megtörténik, akkor segítségünkre lehet, ha nem vitatkozunk a ténnyel.

Én az "ami van" szerelmese vagyok. Nem azért, mert ez a helyes, hanem azért, mert fájdalmas a valósággal vitába szállni és ha megteszem, akkor MINDIG veszítek.

(Dr. Robert Anthony írása alapján)

Te mit hívsz le?

Joel Osteen üzenete

    Emlékszem, gyerekkoromban volt egy úriember, aki a templomunknak dolgozott. Saját vállalkozása volt. Munkatársaival néha eljött és gondozta a telkeket, elvégezte a javításokat. Nagyon kedves ember volt, rendes, barátságos, de valahogy mindig volt valami negatív mondandója. Valahányszor beszéltünk, mindig elmondta milyen nehéz az élet, mennyire nem megy az üzlet és hogy néhány munkaeszköze nem működik. Problémái voltak otthon is és így tovább... 10 éven át hetente 2-szer láttam, de nem emlékszem, hogy lett volna olyan alkalom, amikor nem mondott valami negatívat.

Szomorú, de ez az ember 55 éves korában súlyos beteg lett. Az elkövetekező 2-3 évet kórházba járással töltötte. Élete utolsó napjai nagyon szomorúak és magányosak voltak. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy pontosan ez az, amiről egész életében beszélt - hogy nem tud boldogulni és milyen nehéz az élet. Azt kapta, amiről beszélt. Megjósolta a bukást. Megátkozta jövőjét. Nem vette észre, hogy szaván fogta önmagát.

Én megtanultam a következőt: amit saját magadról állítasz, azt jobban elhiszed, mint amit mások mondanak. Éppen ezért rendszeresen azt kellene mondogatnod: "Áldott vagyok. Egészséges vagyok. Erős vagyok. Értékes vagyok. Tehetséges vagyok. Fényes a jövőm."
Ezek a szavak amint elhagyják ajkad, egyből visszatérnek füledbe. Idővel pedig létrehozzák benned a megfelelő képet.

Lehet, hogy most éppen nehéz időket élsz meg, de engedd, hogy biztassalak! Ne a helyzeted leírására használd szavaidat, hanem helyzeted megváltoztatására! Jelentsd ki a győzelmet! Jelentsd ki, hogy egészséges vagy! Jelentsd ki, hogy kegyelt vagy! Jelentsd ki a bőséget! Amit kimondasz, azzal adsz életet hitednek. Egész nap azt kellene mondogatnunk: "Isten kegyével rendelkezem! Mindent véghez tudok vinni Krisztus által! Áldott vagyok! Erős vagyok! Egészséges vagyok!"
Mindig figyelj arra, hogy szavaidat jövőd megáldására használd, hogy ezáltal lehívd mindazt a jót, mit Isten előkészített számodra!

A nyelv hozhat halált vagy életet (Példabeszédek 18:21)