Azon vitatkoztak, hogy vajon az öröm vagy a szenvedés volt először a világban.
Tilo egér azt állította: "Természetesen a szenvedés volt előbb. Világos! Hogyan tudnánk különben olyan szép érzést, mint az öröm érezni, ha előtte nem éltük volna át a fájdalom és kín tengerét? Észre sem vennénk!"
Lisa egérnek egész más véleménye volt: "Az öröm volt előbb, észre kell venned! Ha nem tanultuk volna meg a kezdetektől, milyen megtapasztalni az örömet, akkor később sem éreznénk át. Egy ősi érzésként már a bölcsőnkbe rakták. A szenvedést el sem tudnánk viselni, ha nem lennének emlékeink arról, hogy az élet másmilyen is lehet - mégpedig örömteljes!"
"De a fájdalmakat azért találták ki, hogy az örömöt egyáltalán megérezzük. Ezért a fájdalomnak kellett először lennie." - elégedetlenkedett Tilo.
Nem volt értelme. Csak körbe-körbe jártak és nem tudtak megegyezni. Eljött hát az ideje, hogy Theoderich egér-mestert meglátogassák és tanácsot kérjenek tőle.
"Mindkettőtöknek igaza van" - mondta a mester. "Az öröm és szenvedés egyszerre teremtődött. Az élet olyan, mint egy érme, melynek két különböző oldala van: az egyiken az öröm, a másikon a fájdalom - egyidejűleg. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Nincs olyan érme, melynek csak egy oldala van. Így hát az életben sincs olyan, hogy csak kizárólagosan öröm vagy bánat van jelen. Minden egér maga veti fel az érméjét - egyszer az öröm van felül, máskor a bánat. Semmi se örökre érvényes. Az érméket mindig újra dobják. Számotokra tehát az a fontos: Sose feledjétek, mindegy hogy az élet-érme melyik oldala van felül, a másik oldal is mindig létezik. Csupán nem látható az adott pillanatban."
Ezzel mindkét egér megbékélt. Köszönetet mondtak Theoderich mesternek és kéz a kézben hazabandukoltak.
- Silke Andres, 2003
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése