Már nem időszerű? (Mese)

    Lassan, nyugodt léptekkel fordult be a sarkon. Nem rejti el magát akkor sem, ha már megint azoknak a körvonalait látja, kik ujjal mutogatnak rá. Pontosan tudja, hogy csupán az irigység készteti őket erre és a bizonytalanság, mégis néha fájdalmas.

"Fenn hordja az orrát" - mondták.

"Valami jobbnak képzeli magát." - állították.

A mai világban már nincs akkora tekintélye, mint régen - ezt be kellett látnia. De mégis mit rontott el? Ő nem változott meg. A körülötte lévő világ azonban igen.

Végigsuhant az utcán és benézett egy ablakon. Egy nappali, a szülők és két csemetéjük. A kicsik üres tekintettel a földön és hagyják, hogy a villogó, színes képek szórakoztassák őket. A polcon három könyv tetején halmozódik a por. Már nem modern, pedig azt hitte, ő időtlen.

Hirtelen feláll a kisfiú, odamegy az ablakhoz és érdeklődve néz a szemébe:

"Ki vagy te?"

Ettől a sok figyelmességtől meglepődve, megörvendezve hirtelen megtorpan. Amint azonban válaszolni akar, felbődül a fiú anyja:
"Mit akarsz ettől? Gyere vissza tévézni! A reklámnak vége!" - és hangos csattanással bevágja az ablakot.

"Én vagyok az intelligencia" - suttogja halkan és lógó fejjel továbbmegy.

Írta: Melanie Geilker